A sztori ott kezdődött, hogy István bejelentette, hogy június 7.-ei vasárnapra reggel 9-re legyünk készen jóllakott ovisok módjára és álljunk készenlétben, hátitáskával, esőkabáttal, TAJ kártyával és személyivel, mert jön értünk és meglepetés kirándulás lesz az egész napos program.

Folyt.

Több se kellett, 9-re teljes menetfelszereléssel készen álltam, gyomromban a tegnapról megmaradt 4 szelet pizzával és a kezemben egy ilyen hordozható KV-s pohárral (erre már nem jutott időm), amit a nap végén természetesen a kocsijában felejtettem.

Na, nem ez volt a nap legizgalmasabb pontja, mondanom se kell. Aztán felvettük Bródit és az öccsét, Mikit is. Én hátul ültem Bródival és az utazás izgalmát 1-1 dobozos sörrel fokoztuk. Nem kellett sok, István beadta a derekát és elárulta, hogy valutakülföld az úti cél, elsődlegesen Párkány.

Dobogókőn keresztül vitt az utunk, amikor István bejelentette, hogy van itt egy kis pihenőhely Pilisszentkereszt előtt (Dera szurdok), ahonnan párszáz méteres erdei séta vezet a faluba, ezt így bemelegítés gyanánt betoljuk.

A faszomat! Mondtam is Istvánnak, hogy városnézésről volt szó, nem erdei kirándulásról, mert ha ezt mondta volna, akkor nyilván rakok be valami kirándulós cuccot, amit nem sajnálok, ha részegen beleesek a Kovács-patakba. De nem, ehelyett a Levi’s farmeromban és a tűzpiros Nike cipőmben kellett mászkálni a mocsaras területeken. Mindazonáltal nem vette el a kedvemet a kirándulástól, sőt a beküldött alkohol mennyiség miatt egyenesen leszartam volna, ha folt esik az öltözékemen.

Tényleg csak pár 100 méterről volt szó és nem sokkal később be is értünk a faluba, majd ráeszméltünk, hogy nekünk semmi kedvünk visszamenni a kocsiért, így abban maradtunk, hogy István visszafut a kocsiért, mi addig beülünk a Kislyukas vendéglőbe és kérünk egy italt, amíg István megérkezik.

Mivel a vendéglő zárva volt, a párszáz méterre lévő cukrászdába ültünk le és nyaltunk el egy fagyit. Mire kikértem a pisztáciát és a tisztacsokoládét, István meg is érkezett. Leültünk, fagyiztunk, sütizgettünk, átbeszéltük a menetrendet és természetesen Bródi telefonján írtunk annak a nagycsöcsű picsának tinderen, akivel az éjszaka matchelt. Pontosabban István írt neki egy L'art Pour L'art szöveget, amire válaszul a csaj szó nélkül törölte a nap folyamán. Hát igen, a szépséghez nem mindig társul intelligencia.

A következő állomás Párkány lett volna, de még az erdei kocsikázás közben, mondtam, hogy ha már itt vagyunk, tehetnénk egy 3 km-es kitérőt és megnézhetnénk a Mi kis falunk című sorozat helyszínét. Hihetetlen, hogy megindult a turizmus abban a kis porbafingó (elnézést) kis faluban. Nem tettünk látogatást a  - már teraszon is - túlzsúfolt Teca kocsmájában, így azzal a lendülettel, ahogy érkeztünk, távoztunk is a helyszínről.

Megérkeztünk Párkányba, leraktuk a kocsit aztán sétának eredtünk. A főtér (lehet nem is úgy hívják) leültünk a Kakas pubba és ittunk egy sört, míg a sofőr egy Kofolával ünnepelte volna a sikeres érkezést, ha lett volna. Maradt a bubis víz.

Kicsi séta még a Dunaparton, majd kitaláltuk, hogy az ebédünket egy István által jól ismert dunamocsi étteremben fogyasszuk el. Az utazásunk szépségét elrontotta az a felhőszakadás, amin keresztül vezetett az utunk, de mire az étteremhez értünk már el is állt, majd ismét a napsütésé volt a főszerep.

Egyébként az étteremtől egyáltalán nem voltam elájulva. Sem a kiszolgálás gyorsaságától, sem az ételektől. Semmi pluszt nem adott, amiért azt mondanám, hogy menjetek és egyetek ott. Sorry

Kaja után egy cappuccino, majd séta a Duna köves partján, ami az étterem kertjének a végében csordogált.

Következő állomásunk Komárom volt (Felvidéki oldala), ahol főtérhez közel sikerült parkolóhelyet találnunk, így pár százméteres séta után már a Klapka szobor környékén kértük ki a zmrzlinát.

A szemünket alig tudtuk levenni a mellettünk lévő asztalnál ülő kékruhás fiatal anyukáról, de a fülünk a hátunk mögött ülő csávó telefonbeszélgetésére irányult. Valami full drogos, Csipkés Zoltán kinézetű csávó arról beszélt, hogy nem mehet Magyarországra, mert körözés alatt áll, meg az Interpol, így meg úgy, meg egyéb más simlis dolgokat is említett, de igazából annyira nem kötött le, mert a kékruhás anyuci látványa felülírta a hallottakat.

Később azért, még nem volt rest a 3x4 centis simítózáras tasakot jól láthatóan az ég felé emelni, hogy konstatálja, hogy van még elég kábszi a zacsiban és rögvest hívta a cimboráját, hogy ezt ma délután még fel kéne szívni az orrba. Szép kis életforma…

A fagylalt elfogyasztása, a látottak és a hallottak felfogása után egy füstös billiárdszalon hátsó kertjébe fogyasztottuk el a már tököm tudja hanyadik sörünket, amit 400 forintos euró árfolyamon vásároltam, mert a krimó nem fogadott el bankkártyát…

Aztán ahogy kiértünk a napsütötte főtérre egy fura érzés kerített hatalmába. Valahogy a nap és a szesz egy utópisztikus jövőképet vetített elém, ahogy én és Szépszemű sétálunk a főtéren, napszemüvegben és fagyit nyalunk. Mint két barát, akik kötelezettségek nélkül élik a mindennapjaikat és élvezik egymás társaságát. Mire az autóhoz értünk ki is tisztult a fejem.

Ekkor már délután 5 óra körül járt az idő, ideje volt hazaindulni. Esztergom előtt 2 út állt előttünk, miszerint arra megyünk haza, amerre jöttünk, vagy egy másik, ami mentén a Dunát követjük a 11-es úton, végig a Megyeri hídig. Az utóbbira esett a választás.

Visegrádnál hirtelen jött az ötlet, hogy mit sem ér a nap, ha nem koronázzuk meg egy kis gokarttal. Szerencsére nem is kellett sokat várni, hogy mi kerüljünk sorra, és mire végeztünk a 8 perces menettel, kevésbé voltam leizzadva, mintha ugyanannyi időt mással töltöttem volna. Nem részletezem, az utolsó csepp alkohol is tovaszállt.

Nem fizetett hirdetés...

Tahitótfalunál még megálltunk egy pékségnél, mert Bródinak másnapra szüksége volt reggelire és ekkor jött az ötlet, mi lenne, ha komppal mennénk át Vácra, mert miért ne? Mekkora fun lenne.

Aztán természetesen, mire a révhez érkeztünk a komp épp a Duna közepénél járt, a túlparthoz közeledve. Bassza meg!! 1 órát kellett volna várni a következőhöz, így végül mégiscsak a Megyeri híd maradt.

Este 8-ra értem haza. Egy 11 órás kirándulás volt mögöttünk, közel 250 km-rrel, 12000 lépéssel és rengeteg mókával. Nagyon jól éreztem magam.