Lehet, hogy egy picit még korai, de hitelezzétek meg nekem a maradék 2-3 hetet.
Folyt.
Mindenhol, mindenkitől azt hallom/olvasom, hogy mekkora egy szar év volt ez a 2020-as év. Nektek lehet, nekem nem...
Egy dolog a vírus és annak következményei, ami - szerencsére - engem semmilyen formában nem érintett. Jó, persze, a kijárási korlátozás megfogott, így kimaradt néhány buli est, meg kaszinó, de nem haltunk bele.
Azt kell, hogy mondjam, hogy jó évem volt. Részletezem.
Kezdjük a legnagyszerűbbel. A vírusnak köszönhetően eltörölték a nyelvvizsga kötelezettséget, így kezembe vehettem végre a diplomámat. Slusszpassz, nagyon nem is érdemel több magyaráznivalót.
Tesla - Tőzsde. 7 számjegyű összeggel lettem "gazdagabb", mert év elején beletoltam néhány havi fizetésemet. Nagyon ez sem érdemel több magyarázatot, noha a befektetett összeget már kiszedtem, így már csak a nyereség összege a tét, de még így is elég erős kijelenteni azt, hogy gazdagabb lettem. Mindegy, a mutatok szépen állnak.
Munka: Talán ez a legkiemelkedőbb. Aki becsületesen olvassa a blogomat, az pontosan tudja, hogy mi a helyzet ezen a téren. Mindazonáltal fejlemények vannak, Hölgyeim és Uraim.
Igaz, a Csinga projekt még nincs kész, de máris újabb projektbe toltak bele, ami ismételten egy ((orvostechnikai))(PSSSZT!!!!!) berendezés. Nagyon megtisztelve érzem magam, hogy egy ilyen innovációs cuccba vehetek részt.
És mivel ilyen komoly a dolog, el is gondolkoztam, hogy továbbképezném magam ezen a területen.... Ezen még agyalni kell, meg várni, hogy teljen az idő, hogy befejeződjön a Csinga projekt meg ez a mostani....
És végezetül, de nem utolsó sorban a Szépszemű kaland is adott egy kis eszenciát ennek az évnek.
Fura év volt... Jó év volt. Nem szokványos, de tetszett. És valamiért azt érzem, hogy kurva gyorsan eltelt...
A 2021-es évre grandiózus terveim vannak, de erről majd később.