Ritkán jár kéz a kézben ez a három fogalom...

Folyt.

Igazából 2 dolog buzdított fel ennek a bejegyzésnek a megírására, amikor is eltöprengtem a saját helyzetemen.

Az első egy könyv, amit Fizimiska ajánlott, aminek az olvasását már hetekkel korábban elkezdtem, de csak ma értem el ahhoz a részhez, ahol is a boldogság a téma. De erről később. 

A második Borinak a Szerencse című bejegyzése, ahol azt írja le, hogy milyen örömökkel tölti el a munkája, ahol már vezető ("hatalom") beosztásban tevékenykedik. Minden reggel örömmel megy be a munkahelyére, és ismervén az előéletét, ez Nála tényleg a boldogsághoz vezető út kezdő szakasza. 

Na, de először is definiálni szeretném a címben szereplő tételeket a saját megítélésem alapján. Fontos, hogy ez a a bejegyzés az alkalmazotti lét jegyében születik és nem egyéni vállakózó vagy cégtulajdonosi szemszögből.

A pénz:

Relatív mi számít soknak, kevésnek. Nyilván maradjunk a realitás talaján (erről a bejegyzés végén indítok egy szavazást). Én azt gondolom, hogy ma Magyarországon, alkalmazotti pozícióban Budapesten 4-500 ezer nettó fizetés már jónak számít, míg vidéken 250-300 ezer. 

A hatalom:

Nyilván nem miniszteri befolyásoltságra gondolok, hanem mondjuk egy alkalmazotti pozícióban elfoglalt pl. műszak vezetői beosztásra. Embereknek mondod meg, hogy mit csináljanak, hogy csinálják és miért. Ha valami elszaródik, a felelősség (részben) a tiéd. C'est la vie. 

A boldogság:

Na igen, itt jön a könyv, ahol is arra mutat rá, hogy hiába a sok pénz, hatalom, nem feltétlenül tesz boldoggá.

"Az anyagi javak növekedésével nem feltétlenül növekszik a boldogság érzése."

Persze, fasza egy új autó, egy új telefon vagy egy óra vásárlása, de ez mind csak pillanatnyi boldogságérzetet ad.

Ha magamból indulok ki, nekem az életemben mindig a siker pillanatai tettek boldoggá. Ezért vallom azt, hogy a Főiskolás éveim voltak a legboldogabb éveim. Egy-egy sikeres ZH vagy vizsga boldoggá tett. Volt, hogy egy héten öt sikeres ZH-m. Persze, volt hogy egy sikertelen rontott az összképen, de amikor az is sikerült még nagyobb volt az öröm és megkönnyebbülés, mintha elsőre sikerült volna. Na és persze ott volt Csinga is. 

Volt Barátnőm, a suli is ment, és egyszerű forgácsolóként még munkahelyem is. Úgymond "jól ment a szekér".

Aztán amikor befejeztem a sulit, és vezető beosztásba kerültem ("hatalom"),  - szintúgy mint Borit - engem is örömmel töltött el. Örömmel mentem be dolgozni. Voltak sikereim, amikor megnyertem egy-egy projektet. Vagy amikor átadtuk azt a megrendelőnek és elégedett volt. Szerettem oktatni a gyakornokokat. Pillanatnyi boldogságok voltak, így a sok boldogság egy boldog összképet alkotott bennem. Persze voltak tényezők, amik mattitották, de ezt úgy is tudjátok. 

Aztán eltelt így 2 és félév, majd kezdődtek a gondok. Beleköptek a levesembe, a poharamba mérget töltöttek és az egész megmérgeződött majd végül felmondtam. A pénz nem volt rossz, de annyit nem ért. Annyi felelősség, stressz és a stb.  

És mi van most? Alkalmazotti lét a ranglétra legalján. Egy jó fizetés, no stressz, no felelősség. Ebből adódik, hogy nincs siker. Ergo nincs boldogság se. 

Erre egyébként István Barátom néhány hónapra rá is mutatott, akkor leintettem a gecibe, de be kell hogy lássam, volt igazság benne, amit mondott, miszerint nem kéne nem vezetői beosztásban dolgoznom. 

Nyilván nem feltétlenül azért, mert elveszíteném a vezetői képességemet*, hanem azért mert ha állást akarok váltani, akkor az önéletrajzomban az a több éves vezetői állás hiánya kérdőjeleket vethet fel az interjúztató személyben. 

És igaza van. De! Vannak a képességeimben olyan hiányosságok, amiket most próbálok meg betömni. Új dolgokat tanulok és igen, az angolnak is neki fogok feküdni. Aztán ha ezek a hiányosságok be vannak tömve, vissza akarok térni vezető beosztásba (hogy legyenek sikerek, ergo boldog legyek a kibaszottkurvaéletbe). 

Ahogy az ex főnököm mondaná, "Vetni kell, ha aratni akarunk."

*Vezetői képességem: A helyzet az, hogy sem a megjelenésem, sem a korom nem sugallja azt egy idegen felé, hogy én valaha vezető beosztásban dolgoztam. Ami nem feltételül baj. És az az igazság, hogy nem is tartottam magam annak fiatalon, de a jelek arra mutattak, hogy ez nekem megy. Jól megy. Tudtam olyan jó döntéseket hozni, tudtam úgy mérlegelni bizonyos helyzeteket, tudtam kockázatot vállalni, amik a céget előre vitték. Sok felnőtt nem képes rá. 

20 évesen a technikusi vizsgára a tanár mellett én készítettem fel az osztályt. Vicces mi? A főiskolán is több tantárgyból én korrepetáltam a klikkemet és volt olyan tantárgy, ahol a félév során csapatban kellett dolgozni. A feladat kiosztása után többen is jelentkeztek a tanárnak, hogy "én a Technikus Úrral leszek", anélkül, hogy engem erről megkérdeztek volna, mert tudták, hogy a tudásom és a habitusom egy olyan szintet képvisel, amivel a tantárgy teljesíthető az én vezetésemmel.

Na, persze ez még nem elég indok arra, hogy jó vezetőnek tartsam magam, de a visszajelzések mindig elégedettségre adtak okot. Még telephelyvezetői beosztásom során is. Aztán persze meglehet kérdezni a volt beosztottjaimat az őszinte véleményükről. Hallottam ezt-azt, hogy nem úgy mennek a dolgok, miután elmentem, ahogy azelőtt. 

Így ahogy az egyik előző bekezdésemben utaltam rá, vissza fogok térni vezetői beosztásba, csak idő kérdése. 

A fizetés kicsit olyan mint egy másik ember nemi szerve. Tudjuk, hogy van neki, de valahogy tabu. Legalábbis intelligensebb körökben. Félrétértés ne essék, nem akarok senki zsebében turkálni, csak kíváncsi vagyok, hogy az olvasók között ki mit gondol erről.

Azért indítok szavazást, mert így anonim marad, de persze kommentben is leírhatod a véleményed. 
Az érték legyen nettó, az az amit kézbe kapsz. Az ilyen kafatéria meg szarokat felejtsük el, amúgy is viccnek tartom az egészet.