A történet ott kezdődik, hogy kb. egy éve a Barátnőm vett egy okosórát, amit én tök haszontalan holminak tartottam...

Folyt.

Vagy legalábbis neki az, mert egyébként nem sportol mellette, ami miatt azt tudnám mondani neki, hogy jól van, hordjad. Inkább csak a közösségi média és egyéb értesítések jelzésére kellett. 

Aztán pár hete Édesanyám is kitalálta, hogy neki is kell egy ilyen, mert jár futni és mérni akarja vele az adatokat. 

Ennek már inkább van értelme, de előre leszögeztem, hogy valami normálisat vegyél, ilyen olcsó gagyival nem fogsz sokra menni... Persze nem hallgattak rám...

Fater rendelt neki valami noname szart, ami a megérkezése után jóformán be se kapcsolt. Jól fel is basztam magam rajta, mert direkt mondtam, hogy ne spúrkodjatok, tegyétek le az asztalra a lóvét és akkor nem lesz baj, de pofázhatok én hiába. 

Ezen annyira felhúztam magam, hogy vettem magamnak egy Huawei GT2-őt, csak hogy lássák, hogy ez az alap.

Tudom, ez most ilyen felvágós szituációnak tűnhet, de tényleg csak példát akartam mutatni a szüleimnek, hogy kár az olcsó dolgokkal szarakodni. Ha van pénzed, akkor ne sajnáld. Vagy jót vagy semmilyet. Sajnos a szocializmus utórengése a mai napig kihat rájuk, a szűkölködés és a spórolás, ami indokolatlan. Lapozzunk...

Aztán persze megkaptam a Barátnőmtől, hogy mekkora fasz vagyok, hogy kiröhögtem az órája miatt és most én is ilyet viselek. 

Na itt azért nyitok egy zárójelet. Igazából nem tartom órának. Sose fogom. Inkább egy eszköznek. Számomra egy elegáns óra elengedhetetlen egy igényes és kulturált megjelenéshez. Zárójel bezárva. 

Persze a vásárlási szándékomnak több okai is volt. Az első, hogy sportoláshoz viselem. Járok futni, úszni (azt mondjuk már lassan 1 éve nem sajnos...) és azért jó lenne monitorozni a ketyegőt (Ami ráadásul műtött), hogy mi mennyi merre hány méter, noha én nem erősítem azt a tábort, hogy a szokásos köröm után azt kiposztoljam a Facebookra, hogy mindenki lássa mekkora sportarc vagyok... Szánalmasnak tartom. 

A másik ok, hogy a munkahelyemen nagyon nem nézik jó szemmel a telefon nyomkodást, ami tökre érthető. Aztán persze, Murphy törvénye, ha jön egy értesítő, kezedbe kapod a telefonod, csak megnézed, hogy ki írt és persze, hogy akkor nyitnak rád... Na, ennek elkerülőse érdekében egy jó opció, hogy az értesítést kiírja az óra és egyből eltudod dönteni, hogy fontos-e vagy sem. Ha fontos, akkor mehetek ki, kicsekkolni, aztán rendezhetem a bizniszt.

És igazából ma jött el a napja az órának a főpróbájára, mivel az időjárás már lehetővé tette, hogy este elmehessek futni, anélkül, hogy a taknyom-nyálam egybefolyna 100 méter után. 

Már délután eldöntöttem, hogy ha hazaérek, elmegyek futni. Aztán persze a dolgok a legritkább esetben történnek úgy, ahogy azt az ember eltervezi. Hazaértem és hulla voltam - ez amúgy a szokásos forgatókönyv, minden hétköznap 10 óra meló és 2 óra vezetés után - lefeküdtem aludni. 
Este fél 8-kor keltem, aztán tettem vettem, 8 óra. Dikk!! Ebből már nem lesz futás...

Nem a faszt nem! Van nekem egy kisfiam, így hát oltási könyvet, lakcímkártyát, személyit zsebre basztam, füles be (ja, telefon se kell, mert az óra lejátssza a zenét a kékfogas fejhallgatómon), póráz fel és futás a félig "lecsúszott" maszkban, mert hát az kurvára kell, mert amúgy kötelező a kihalt közterületen... Hihetetlen. 

Nem részletezem, eltudod képzelni milyen az amikor az ember fut az utcán...egy kutyával. 

Konklúzió? 

Az nincs, csak egyszerűen leírtam ezt az érdektelen eseményt...