Na kedveskéim. Mivel a blogom nézettségi statisztikáiból azt látom, hogy napi szinten eltér a látogató és a látogatás száma (ez abból fakad, hogy vannak olyan olvasóim, akik egy nap többször is meglátogatnak, hogy "vajon írt-e már új bejegyzést a Technikus Úr?") így úgy gondoltam, hogy most írok egy verseny bejegyzést. Mindent bele.

Folyt. 

A címben feltüntetett hírekről nagyon nem is fog szó esni, mindössze annyi, hogy aranyásó kurvákkal tele az ország (és a világ), Norbi meg ismételten egy fasz, mert részben igaza van, csak ez a pojáca nem tudja jól tálalni a mondanivalóját, ahogyan ezt tette a cukros kokainnal és a dörömbölő léptekkel közeledő kismamákkal is. Erről ennyit. 

Mi a helyzet velem? Bevagyok-e már oltva? 

Nem. A helyzet az, hogy most lehet kétszínűnek fogok tűnni, mert korábbi bejegyzéseimben kampányoltam az oltás mellett, és továbbra is mindenkit bíztatok az oltásra, de sajnos az én esetemben nem ilyen egyszerű a dolog. Nagyon nem is akarom részletezni, korábban volt egy műtététem és még nem jutottam el oda, hogy beszéljek egy kardiológussal aki megmondaná a korlapom alapján, hogy érdemes-e oltatnom vagy nem, és ha igen, akkor melyiket. 

Ámbár kezd nekem kicsit bűzleni a dolog, mert itt már rebesgetnek 3. oltást is, meg évente ismétlődő oltásokat, meg ahogy számítani lehetett, hogy mindenhova majd csak igazolással lehet menni. Hát kíváncsi leszek mi lesz a vége, szerintem anarchia...

A vírust - tudomásom szerint - még nem kaptam el, de az az igazság, hogy az utóbbi időben olyan sok velem egykorú ember halt meg a vírusban, hogy elkezdtem félni. Persze ha menni kell, akkor menni kell, nincs ezzel gond, de még egy picit szeretnék élni. Erről egyébként beszélgettünk a Barátnőmmel és arra jutottunk, hogy keresni fogok egy spermabankot, ahol leadhatom a gempát. Persze szívességet tennék a világnak, ha nem szaporodnék, de ezzel nem mindenki ért egyet...

Milyen az albérlet? Megszoktam-e már?

Fasza. Persze. Igazából én magam is meglepődtem, hogy milyen gyorsan feltudtam venni a nagyváros ritmusát. Féltem, hogy olyan lesz, mint amikor a koliba költöztem be - majd 10 éve - hogy elfog majd a depresszió és a szomorúság az új környezet hatására, de egyáltalán nem így történt. 

Meló?

Mivel közelebb lakom a munkahelyemhez, így több túlórát vállaltam, így most már napi 12 órát dolgozom. Bevallom, hogy még bírom, mert nagyon motivált lettem. Na, nem a munkát illetően, hanem mert ahogy korábban írtam, házépítésbe akarok kezdeni, így kell a lóvé. A munkám úgy néz ki, hogy reggel 6-kor már bent vagyok, elindítok egy CNC-gépet, amit 7-ig kezelek, ekkor jön meg ugyanis az a Kolléga, aki ezen a gépen dolgozik, majd átveszi. Én ekkor folytatom a műszerkedésemet, ami eltart fél 4, 4-ig, ekkor ugyan az a Kolléga elmegy haza és folytatom a munkáját délután 6-ig.

Ezt az ötletet én vetettem fel a termelésvezetőnek, akik örömmel fogadta ezt a felajánlásomat, mert a termelés mindig le van maradva az összeszereléshez képest. Műszert meg gyártani kell. Mindegy. Mindenki jól jár, mert a 4-essel kezdődő fizetésem ezután 5-össel vagy inkább 6-ossal fog kezdődni. Valamit valamiért. 

Ezzel a CNC gépkezeléssel kapcsolatban fogalmazódott meg bennem egy bejegyzés, amiről írni fogok a közeljövőben "Önértékelési gondok" címmel. Spoilerként annyit elárulok, hogy tavaly nyáron Szépszemű azt a mondatot vágta hozzám, hogy Önértékelési gondjaim vannak, minden téren és most kezdem észrevenni, hogy igaza volt. De erről majd később... 

Barátnőm? 

Ja, meg vagyunk. Ő is melózik, elvagyunk, meg próbálunk nem menni egymás agyára. Most még a mézes hetek zajlanak, hancúr minden este. Mostmég. Gondolom az együttélés káros hozadéka, hogy megfogunk szürkülni... Kitudja mi lesz...

Szépszemű? Nem zavar, hogy olyan közel lakik hozzád?

Zavarni egyáltalán nem zavar. Sőt, állandóan fürkészem az embereket a buszokon, az utcákon, amikor a környéken sétálok, hátha megpillantom, de semmi. Megvallom őszintén, hogy a héten vele álmodtam és másnap egész nap a fejemben járt, így írtam neki egy SMS-t de nem válaszolt. Talán jobb is... 

Csinga? Elfelejtetted már?

Az örök kérdés, amire az örök válaszom, hogy NEM. És igazából nem is akarom. És félelemmel tölt el, hogy a nagyvárosban úgy fogunk elsétálni egymás mellett, hogy meg se ismerem, mert a fél arcát eltakarja egy maszk... Szomorú...

Igazából ennyit szerettem volna, bocs ha ilyen skizonfrénes lett ez az önkérdéses - megválaszolós bejegyzés. Ha van további kérdés, akkor komment.

Béke!