Tegnap délután a szokásos heti futásomat csapattam amikor ...
Folyt.
... amikor is azon agyaltam, hogy milyen jó lenne már ha a régi főnököm visszahívna a céghez dolgozni, mert így majd másfélév távlatából nem is volt az olyan szar. Persze, sok minden elszarodott a végére, de "pihentem" annyit, hogy újult erővel vetném bele magam az ottani munkákba.
Még március végén írtam is neki, hogy ha úgy van, visszamennék. Mivel ez a koronás baszás őket is elérte (és legjobb tudomásom szerint 3 embernek is felmondtak) azt a választ kaptam, hogy ha vége van ennek és a gazdaság újra beindul, akkor beszélhetünk róla...
Mivel a járvány kurvára nem úgy néz ki, hogy vége, így marad a 4:40-es kelés és minden nap kocsikázás Budaörsre (erről folyamatban van egy bejegyzés, de a publikálásával meg akarom várni az első fizumat. hehe.).
Na, de visszatérve. Szóval az első mondatban leírt gondolatok cikáztak a fejemben miközben futottam és ekkor dobta be véletlen lejátszásba a telóm "Boris Brejcha - Never Look Back" című számát. (Soha ne nézz vissza)
Én hiszek a jelekben, így maradék másfél kilométeremen eltöprengtem, hogy vajon tényleg érdemes-e vissza menni? Ezen még agyalni fogok.
Mindazonáltal beadom a jelentkezésemet a gödi Samsungba. Igaz, gyűlölöm a multikat, de haszontalan kijelentés úgy utálni valamit, hogy nincs még róla tapasztalatod. Oda legalább nem kellene 4:40kor kelni és naponta 110 km kocsikázni...
Végezetül hab a tortán: Mindezektől függetlenül még este a Barátnőmmel megnéztük a "Végső állomás" című filmet. Aki látta a filmet, az tudja, hogy a főszereplő is folyamatosan kapta a jeleket, hogy ki lesz a következő, aki kipurcan...
